Zsűri/Jury

2015


the audience



;-)



2013




Szabó Éva Andrea

Több mint húsz éve dolgozom mozisként. Voltam üzemvezető-helyettes, művészeti előadó,
filmklubokat vezettem, majd társaimmal művészmozit alapítottunk és működtettünk.
Jelenleg a Belvárosi mozi vezetője vagyok. Szép szakma, szeretem.




Balog József

Bemutatkozásul – nem egészen a rejtőzködés kedvéért – egy olyan mondatot választok, ami illik a portrémhoz, ami szintén „választott” kép. Például, nem tudom, ki készített, hogyan került a gépemre. Ugyanakkor azt, hogy engem kik készíttek, azt tudom, bár gépre kerülni nem szeretnék. Színházba járok, de egyetemre is, filmeket is nézek. Nincsenek határozott ítéleteim. Aha – mondom. Rendben – teszem hozzá. Ez micsoda – kérdezem. Leginkább efféle mondatok, kérdések foglalkoztatnak. Elmúltam ötven, ez remek. Még két év, és lesz bennem két Petőfi. Ja, a mondat. Szirtes András mondta egy interjú végén, amikor beszélgettünk. 2013. szeptember 11-én, valamivel fél 12 után.
Akkor is szeretek nézni, ha nincs ott semmi.




Siket Tibor

Mozgóképes múltam:
1986-1989 között a Szegedi Ifjúsági Ház Snitt Filmklub vezetője,
1989-2001 között a Belvárosi Mozi vezetője,
Jelenleg a Cinema Szeged munkatársaként a hódmezővásárhelyi mozi technikai felújitása után, a mozi üzemeltetési vezetője vagyok.




Tóth Zoltán János

Az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója.








2012

Szabó Éva Andrea
Több mint húsz éve dolgozom mozisként. Voltam üzemvezető-helyettes, művészeti előadó,
filmklubokat vezettem, majd társaimmal művészmozit alapítottunk és működtettünk.
Jelenleg a Belvárosi mozi vezetője vagyok. Szép szakma, szeretem.


Szögi Lackó
Fotóművész, rendező, operatőr.


Sághy Miklós
Az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének adjunktusa.
A szegedi Super 8-as fesztivál zsűrijének állandó tagja.



Tóth Zoltán János
Az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója.
A szegedi Super 8-as fesztivál Zsűrijének állandó tagja.





----------------------------------------------

2011



Nagy Mária
Gyerekkoromban a diavetítőben átmelegedett film illata és a balmazújvárosi mozi gyönyörű vetítőterme jelölték ki az utat, hogy mozigépész legyek. De rettegtem keskenyfilmet (16 mm-es) és super8-as filmeket vetíteni, mert szakadt a szétszáradt cellulóz és a már akkor is nehezen beszerezhető ékszíj... De most már hosszú évek óta mindig nagyon örülök az alábbi szegedi eseményeknek:
amikor látok keskenyfilmet forogni a használt piacon beszerzett vetítőkben,
amikor Sziszivel újra elmondatom, hogy hány vetítője és hány filmszalagja van már,
amikor elmeséltetem a filmfesztivál eseményeit és meghívást kapok a tizedikre, a zsűribe.



Czibolya Kálmán
1959-ben születtem Makón. Kezdetben fotózással foglalkoztam, majd 1985-től a mozgóképpel köteleztem el magam. 1994-ben létrehoztam a Makói Videó- és Művészeti Műhelyt, ahol 10-25 év közötti, a mozgókép és a vizualitás iránt elkötelezett fiatalok tehetséggondozását végzem. Az elmúlt 17 év alatt a hazai és nemzetközi korosztályos filmes közegben maradandó hírnevet - sok díjat és számtalan elismerést - szereztek alkotóink. 2003-ban létrehoztam saját nemzetközi filmes fesztiválunkat Zoom to Europe (Közelítés Európára) néven, amely nagy népszerűségnek örvend minden kontinensen.



Sághy Miklós
Az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének adjunktusa. Harmadik alkalommal zsűrizik a fesztiválon.



Tóth Zoltán János
1980-ban született Makón. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát magyar-történelem szakon. Jelenleg az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatója. Harmadik éve tagja a fesztivál zsűrijének.



Karsai Attila:
15 éve a szegedi Grand Café művészmozijának munkatársa, filmes.